Felelős-e a Nyugat a Közel-Kelet gondjaiért?

2016. május 30. 10:40

A külső támadások és ármányok, melyeket sokan a Közel-Kelet minden gondja eredőjének tartanak, sokszor valójában nem okozói, hanem következményei a térség hanyatlásának.

2016. május 30. 10:40
Demokrata

„A térséget mesterséges határokkal felszabdaló Sykes-Picot egyezmény századik évfordulója alkalmából sokan ismét a Nyugat történelmi felelősségét hangoztatják. A valóság azonban mindig összetettebb, mint amilyennek elsőre látszik. Az arabok és a régió hanyatlása ugyanis már a XIII. században megkezdődött. A minden bajok okozójának tartott külső támadások és ármányok pedig valójában nem okozói, hanem következményei voltak a kudarcoknak. Ez pedig Európa számára is fontos tanulságokkal szolgál. (...)

A realitások ellenére keleten és nyugaton egyaránt sokan tekintik a Sykes-Picot egyezményt a Közel-Kelet minden baja okozójának. A posztkolonialista bűntudattól szenvedő nyugati gondolkodók, az arab nacionalista vagy épp iszlamista irányzatok egyaránt a gyarmatosítókat és azok tervezőasztalon meghúzott gúnyhatárait jelölik meg a XX. századi bajok fő okaként. A vélekedés elterjedtségét mutatja, hogy 2014 nyarán még az Iszlám Állam is a Sykes-Picot egyezmény bukását éltette, mikor targoncáival legyalulta az Irakot Szíriától elválasztó homoksáncot.

Van azonban egy bökkenő: a nyugati hatalmak valójában a Közel-Keletet – szemben Észak- és Fekete-Afrikával, Indiával és Délkelet-Ázsiával – soha nem gyarmatosították. A Sykes-Picot paktum véletlenül sem volt »Arab Trianon«, hiszen a térség már a XIV–XV. századtól kezdve az Oszmán Birodalom részét képezte. Az Európa beteg emberének tartott Törökország legyőzése után Franciaország és Nagy-Britannia pusztán azt tette, amit a mindenkori győztesek tesznek a mindenkori legyőzöttekkel: felosztották egymás közt annak területeit. A Közel-Keletet ráadásul nem gyarmatokra, hanem befolyási övezetekre szabdalták. Valahogy úgy, ahogy Németországot is a II. világháborút követően. Párizs és London részéről egyébként kifejezett felelőtlenség lett volna hatalmi vákuumot hagyni a legyőzött ellenség területein, vagy éppen átengedni azokat egy új, és ezért bizonytalan politikai entitásnak. Ráadásul a nyugati kezek – a hiedelemmel ellentétben – nem vaktában, hanem alapvetően a politikai, társadalmi és gazdasági realitásokat, valamint a korábbi oszmán adminisztrációs gyakorlatokat figyelembe véve húzgálták meg a Közel-Kelet új határait. (Érdemes megjegyezni, hogy a törökök még így is jól jártak: a cárral kötött megállapodás értelmében eredetileg Oroszország kapta volna Isztambult, ha a hatalmat 1917-ben átvevő bolsevikok nem lépnek ki a háborúból.)

A Nyugat felelőssége természetesen nem képezheti vita tárgyát. Tény, hogy a XX. század külső beavatkozásai sokat rontottak a Közel-Kelet országainak egyébként sem rózsás állapotán. A Sykes-Picot egyezmény, ahogyan később a cionista projekt támogatása, a demokratikusan megválasztott iráni Mosaddegh-kormányzat 1953-as megpuccsolása, Szaddam Husszein erőszakos megdöntése 2003-ban, mind-mind évtizedes konfliktusok magvait hintették el. Mindez azonban nem változtat a tényen, hogy a nyugati – kezdetben a francia és brit, majd az amerikai – befolyás az arabok gyengeségének nem okozója, hanem következménye volt.

Ha az arabok vagy muszlimok egységesek és erősek lettek volna, a Nyugatnak nem lett volna esélye félperiferikus érdekszférává zülleszteni a Közel-Keletet. Tudni kell, hogy – néhány kivételes esettől eltekintve – a Nyugatnak nem kellett seregeket küldenie a térségbe, hogy érvényesítse akaratát. Sőt még megosztania sem kellett annak népeit. Elég volt egyszerűen csak uralkodni a már eleve megosztott, egymással forrásokért és befolyásért küzdő, egymást kölcsönösen árulónak minősítő csoportok fölött. A közös nemzettudat hiányában egymással rivalizáló törzsek, klánok, felekezetek és más csoportok maguk sem voltak restek külső segítségért rohanni helyi riválisaik ellenében. És ez – látva például a szíriai helyzetet – így van a mai napig. A Nyugat pedig bolond lett volna nem »segíteni«. Az olaj világgazdasági jelentősége, valamint a szovjet, majd később orosz és kínai térnyeréstől való félelem miatt nem önkényes imperialista, hanem reálpolitikus döntés a különféle kliensek, helytartók és szövetségesek mindenkori támogatása.”

(A teljes írás a Demokrata hetilap aktuális számában jelent meg.)

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Békanász a hasadon
2016. május 31. 02:54
Felelős, vastagon. Mi hálisten kelet vagyunk.
Harangláb
2016. május 30. 19:13
Alapos, informatív, és érdekes!
atila68
2016. május 30. 14:30
Tudjuk, "no go" zónák sincsenek. Stockholmban sem.
Total
2016. május 30. 12:10
A közel kelet szétzilálása Amerika érdeke. A muszlim világ kb. egymilliárd háromszázmillió fő. Ennyien utálják Amerikát. De nem csak szavakban. Az arabok tudatosan élnek. Ha valami rossz akkor azt elvetik mindenestől. Így Amerikától, mint gonosztól nem is vásárolnak semmit. Na jó alig valamit talán igen. Egyiptomban pl. volt coca cola, más viszont nem nagyon ami az usából származna. A gazdagabb arab országok pedig beszerzik Európából, Ázsiából ami csak kell autó, étel, ruha.. És ez amerika baja! Ezért kell a mulrikulti az egész világon! Hogy agyatlan fogyasztói társadalmat hozzanak létre, akik majd gondolkodás nélkül nagykanállal zabálják az amerikai ipar termékeit. Ha bejön a vezérterv, akkor majd pár generáció szenvedés után megszelídítjük az arabokat mi európaiak nekik. Azért, hogy amerika Great legyen ismét..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!